A filmrajongók figyelmét szeretném felhívni arra, hogy tegnap elkezdődött a Puskin moziban az Indiai Filmfesztivál, melynek különlegessége, hogy az ország filmművészetének 100. évfordulóját ünneplik idén.

10 nap alatt 10 filmet tekinthet meg a nagyérdemű, február 12-ig a Puskinban, majd a hátralévő 4 napban az Indiai Kulturális Központban, ahol a vetítések ingyenesek.

Kísérőprogramként ingyenes ismeretterjesztő előadásokat hallgathatunk meg Bollywoodról, a kortárs hindí filmekről és változó női szerepekről, emellett egy különleges kiállítás is megtekinthető a Puskinban, mely időrendben mutatja be az indai filmgyártás legfontosabb állomásait és  legnagyobb alakjait.

Nem vagyok szakértője az indiai filmeknek, de az a néhány, amit láttam, teljesen magával ragadó volt. Nyilván nem lehet általános véleményt mondani persze: a napokban megkérdezte tőlem valaki, hogy jók-e az indiai filmek. Ez tipikusan olyan kérdés, mint az, hogy jók-e az amerikai filmek. Az indiai filmipar ugyanis évi 1200-1300 filmet termel ki, ami több, mint amennyit Hollywoodban gyártanak. Persze van ezek között jó is és rossz is. És nem csak a klasszikusnak tekinthető, éneklős-táncolós romantikus alkotások jellemzők Indiára, hiszen minden stílus képviselteti magát: akció, krimi, thriller, művészfilmek; sportról és zenéről szóló művek is színesítik a palettát.  Persze nem csak száriban, magas hangon éneklő sztárokkal találkozhatunk, hanem a modern India is megjelenik, lásd például az I hate luv stories alábbi jelenetét:

Javaslom tehát mindenkinek, hogy ne hagyja ki a következő 1 hét programját, és ha igazán ráhangolódott a filmek hangulatára, még táncolhat is egy nagyot a Mika Tivadar Mulatóban a február 14-ei Bollywood party-n.

És hát mi mással zárhatnám soraim, mint az 1999-es Hum Dil De Chuke Sanam budapesten forgatott jelenetével. Muszáj megnézni!

Jai ho!

Ez a poszt gyakorlatilag egy hónapja íródik, ugyanis azt gondoltam, hogy egy szubjektív listával nyitom a blog zenei témáját, illetve zárom az évet, de időhiány miatt sajnos ezt csak most tudom befejezni.

Nem könnyű összegezni, hogy melyek voltak számomra az év legemlékezetesebb dalai, klipjei, albumjai, ugyanis órási zenerajongó vagyok, szinte folyton szól valami a fejhallgatómból, imádok új előadókat felfedezni, így elég nehéz volt egy egész évnyi listából kiszedni a kedvenceimet.

De lássuk, mi lett a végeredmény.

2013 legjobb albuma: Hurts - Exile

A manchesteri, szinti-popos stílusban nyomuló együttes március elején adta ki második albumát. Régebben annyira nem jutott el hozzám a Hurts, kivéve persze a populáris, rádiókban is játszott számaikat, mint például a Stay vagy a Wonderful life. Év elején fedeztem fel az abszurd módon Happiness című első lemezüket, ami kizárólag érfelvágós, szomorú, szakítós számokkal van tele, melyek mélységük mellett/ellenére dallamosak és populárisak. Az Exile valahogy sokkal pörgősebb, több benne a gyors, dinamikus szám, és bár van egy pár, ami elég egyértelműen a Depeche Mode-re hajaz, de ez semmit nem vesz el az értékéből. Belőlem minden egyes szám kiváltott valami erős érzelmet, és még mindig nem sikerült megunnom, ami nálam kifejezetten ritka. A kedvenc számom az albumról a Blind.

2013 legjobb száma: Rudimental feat. Ella Eyre: Waiting all night

Amikor kora tavasszal először hallottam a négytagú angol Rudimental számát, azt éreztem, hogy most eldobom az egeret a munkahelyemen és futok egy kört a Margitszigeten. Aztán meghallgattam egymás után még huszonötször, és hatalmas vigyorral a fejemen azt képzeltem egész nap, hogy nyár van, és rövidnadrágban, fröccsel a kezemben ugrálok egy vízparti fesztiválon, miközben ez szól. Végül ez nem jött össze (talán 2014-ben, ha elhozza valamelyik fesztiválszervező csapat?), de így is ez lett az év top-slágere. A Rudimental amúgy versenyben volt a legjobb klip díjért is, mely az amputált lábú színész és BMX-es Kurt Yaeger igaz történetét mutatja be, sőt, a legjobb albumért is. Ajánlom mindenkinek, hallgassátok meg a Home című lemezt, minden száma zseniális.

2013 legjobb klipje: Disclosure - You & Me ft. Eliza Doolittle

Ismét angolok... A szemtelenül fiatal, 90-es években született testvérpár, Guy és Howard Lawrence alkotta duó 3 éve létezik, de idén robbantak be. Igazából nem is az eredeti You & Me-t hallottam először, hanem Flume által készített, egyébként youtube-on népszerűbb remixet, ami egy mélyebb, szívszorítóbb, szomorúnak nevezhető dal, szintén érdekes klippel (érdemes meghallgatni ITT, ez is az év top-dala között van...legyen mondjuk ez az év feldolgozása!). Persze a Flume-feldolgozáshoz kellett egy alap: a Disclosure garage-os számától táncolni támad az embernek kedve. Ha pedig megnézi a klipet, ami egy fiatal pár utazását mutatja be, nagyon hangulatosan, már pakolna is, hogy egy hátizsákkal elinduljon ezekre a helyekre.

2013 populáris partyslágere: Daft Punk feat. Pharrel Williams - Get lucky

Persze, jó volt a nyáron Avicii is, nagyokat táncoltunk Macklemore-tól két számra is, meg a Blurred Lines sem volt rossz, de azért mégis a legnagyobb durranás a több év kihagyás után visszatérő Daft Punk volt. Lehet, hogy az új albumuk, a Random Access Memories nem adott túl sok újat, de 2001 után (Harder, better, faster, stronger; One more time) végre ismét kreáltak egy olyan slágert, amit az egész világ imádott, és Pharrell-t még nagyobb sztárrá (és szélesebb körben ismertté) tette, mint eddig. És bár a csapból is a Get Lucky folyt, szerintem ez nem az a sláger lesz, amire 5 év múlva senki nem emlékszik, hanem még a nyugdíjas klubban is erre fogunk táncikálni a botunkkal.

2013 zenei csalódása: Depeche Mode

Én imádom a Depeche Mode-ot. A 2009/10-es turnéjuk mindkét koncertjén ott voltam. A számaikra 10 éves korom óta már buliztam, sírtam, hallgattam a sötét szobában, miközben esett kinn az eső, és csak arra gondoltam, hogy nekem még együttes nem adott annyit, mint ők. Anton Corbijn fotográfus kiállítását kétszer is megnéztem a Ludwig Múzeumban, mert általa rendezett DM klipeket vetítettek a falra és (egyebek mellett) lemezborítók voltak kiállítva. Dave Gahan a top-kedvenc férfijaim között van, és néha vannak olyan fanatikus időszakjaim, amikor csak róluk tudok beszélni. Aztán kijött márciusban a Delta Machine... Ciki vagy sem, egyszerűen nem bírtam végighallgatni. Számomra unalmas volt, nem adott semmi újat, semmi váltott ki semmilyen érzést. Sokan szidták 2009-ben a Sounds of the Universe-t, de én azon sokkal több izgalmas számot találtam. A budapesti koncertjükön persze ott voltam, de valahogy az sem volt számomra akkora élmény, mint az előző kettő... főleg, hogy a egyik kedvenc számomat, a Shake the Disease-t nálunk nem játszották el, csak más országokban. Mondjuk a Halo Goldfrapp mixben nagyon jó volt a koncerten, de sajnos a várakozásokkal ellentétben nem tudtam az évet egy igazán pozitív DM-élménnyel zárni.

Az év legszomorúbb pillanata: Nem jutottam ki Szigetre = Nem láttam Woodkid-et.

Woodkid számomra egy friss felfedezett. Egészen meghatározhatatlan, hogy ki is ő: egy francia kliprendező (Lana Del Rey - Born to die rendezője például), grafikus, zenész és szövegíró. A stílusa sem egyértelmű: a Wikipedia alapján "baroque pop, neofolk, experimental" irányzatban alkot. Hmm... A zenéje és a klipjei mindenesetre erőteljesek, a hangja különleges, ahogy a pasi kisugárzása is. Egész év elején arra vágytam, meghívják a VOLT-ra (amire volt jegyem), de sajnos "csak" Szigetre jött el (ami alapból szuper, hogy egy friss, aktuális előadót meghívnak), ami sajnos nem fért be a keretbe. Reméljük, idén máshogy alakul, és év végén feltehetem a listára, mint 2014 legjobb koncertje.

2013 legboldogabb zenei pillanata/legjobb koncertje: Hurts a VOLT fesztiválon

A lista alapján egyértelmű, hogy kik voltak a tavalyi favoritjaim, és egyértelmű, hogy egy zenerajongó számára nincs nagyobb élmény, mint amikor élőben láthatja a kedvencét. Őrületes az a várakozás, amikor hónapokig készülsz a koncertre, hallgatod a számokat, és elképzeled, vajon milyen lesz élőben... De a legjobb az, amikor a koncert előtt 2 órával megtudod, hogy nyertél egy Meet&Greet találkozót azokkal, akiknek a fellépését a legeslegjobban várod. Na, hát velem ez megtörtént. Bár bevallom, főleg a zenéért rajongok általában, így elég ciki volt, amikor pár perccel a találkozás előtt esett le,hogy huhh, hát a Hurts tagjainak a nevét sem tudom, de kárpótolta ezt az, amikor kedvesen bemutatkoztak és csevegni kezdtek. Mondanom sem kell, ezek után a koncertet teljes eufóriában töltöttem. A számok tökéletesek, a tagok elegáns stílusa lehengerlő, az énekes, Theo Hutchcraft hangja élőben is remek, és persze a brit akcentusukról (amit imádok) sem szabad elfeledkezni. Azt hiszem, ilyen fesztiválélményem még sosem volt, de remélem, lesz még hasonlóan jó koncertekben részem. És mivel Hurts szám már volt, egy dedikált fesztiválkártyával zárnám 2013 leg-jeinek listáját.

Óriási utazásmániás vagyok, de sajnos nem tudom mindezt annyira kiélni, amennyire szeretném, persze gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Szerencsémre Európán belül egész sok helyre eljutottam már, de a kontinens határait még nem szeltem át, pedig annyi minden van, amit látni szeretnék. Mellesleg megjegyezném, hogy a képzeletbeli utazási kívánságlistákkal az a baj, hogy sosem lesznek rövidebbek: ha ki is húzok egy-két úticélt a listán egy évben, biztos, hogy felkerül még jó néhány város, ami idő közben keltette fel az érdeklődésem.

Szép és különleges fényképek nézegetése kicsit segíthet lenyugtatni a "travel bug"-ot (bár lehet, ezzel csak még erősebbé tesszük?), és ma ráleltem egy egészen különleges albumra a BuzzFeeden: 27 fénykép, amit csak akkor látnál, ha madár lennél (meg persze ha repülőn utazol). Gyönyörű képek ezek, olyan szemszögből láthatunk városokat, ahogy még talán soha, és ez különösen izgalmas, ha olyan helyek fotóit nézzük, ahol személyesen is megfordultunk már.

Javaslom tehát, hogy mindenki nézze meg a teljes válogatást ide kattintva, alább pedig az én kedvenceimet láthatjátok.

Barcelona

Gyönyörű és izgalmas város a Sagrada Famíliával és a többi Gaudí által tervezett építészeti különlegességgel, de madártávlatból a város szerkezete is lélegzetelállító.

New York City

Dubaj

Oázisok és vízivárosok a sivatag mellett... Külön felhívnám a figyelmet a kontinenseket ábrázoló kis szigetekre.

Nördlingen, Németország

Amszterdam, Hollandia

Volt szerencsém több hónapot Hollandiában lakni, így tisztában vagyok azzal, milyen sok csatorna szeli át Amszterdamot, de így fentről nézve nem biztos, hogy felismertem volna a várost.

Tulipánmezők Spoorbuurt-nál, Észak-Hollandia

San Francisco

Moszkva

Mintha csak egy futurisztikus várost látnánk egy sci-fi film kezdőjelenetében.

Bern, Svájc

Teljesen lazán, mindenféle bevezető/beköszönő szöveg nélkül kezdtem el írni a blogot. Bár a kis verssel az elején próbáltam valamit sugallni, de talán illik valami keretet adni a dolognak a bemutatkozni a leendő olvasóknak.

Tegnap volt 20 éve, hogy meghalt Antall József, a rendszerváltás utáni első miniszterelnökünk. Antall politikai jelentősége pártállástól függetlenül vitathatatlan, ám nem tisztem megemlékezni vagy véleményt mondani róla, hiszen halálakor mindössze 6 éves voltam. Az ő távozása talán mégis a legemlékezetesebb halálhíre gyerekkoromnak. Vasárnap délután volt, a nagymamáméknál ültünk a kanapén az unokatestvéremmel, és egy olyan tévéműsort néztünk, ami az összes akkori kisgyereket a képernyő elé szegezte: a vasárnapi Disney-t.

Egyszer csak a Kacsamesék főhőse, Dagobert bácsi eszelős ugrálását fekete képernyő szakította félbe, majd pár perces csend és zene után egy ősz, szemüveges, bagoly kinézetű bácsi kezdett beszélni. A felnőttek egyből megvitatták a dolgot: meghalt Antall József ("Hogy mi? Meghalt a Szeszélyes évszakok műsorvezetője?" - gondolta az akkori óvodás). Nem is értettük, hogy mi történt, miért kellett a kedvenc mesénket megszakítani.

Kép: Varga László, MTI

Ez az emlék egészen élesen élt bennem, tisztán emlékszem a szoba akkori berendezésére, hogy milyenek voltak a fények, bár nekem az rémlett, hogy nem is a Kacsameséket szakították meg, hanem az Ausztrál Expressz táncos részét.

Sokáig biztos voltam benne, hogy ez egy buta kis gyerekkori emlék, aztán egyszer, felnőtt fejjel felvetettem baráti társaságban: Ti is emlékeztek arra, amikor Antall József (akkor már tudtam, hogy a humorista, az egy l-lel írott vezetéknevű Imre nem egyenlő a politikussal) halálakor megszakították a Disney délutánt? Érdekes módon, szinte az összes korosztályombéli fiatalnak volt valamilyen emléke arról a vasárnapról. 

Érthető a dolog: volt összesen kettő országos csatorna, rajzfilmet alapvetően csak a tévémaci után nézhettünk hétközben, nem voltak még sem mesecsatornák, dvd-lejátszók, csak néhány kósza videólejátszó. Természetes, hogy a hatalmas dolog volt, hogy vasárnaponként három mesét is megnézhettünk. Mivel ráadásul már tél volt, és még a mozgékony gyerekek sem másztak épp kinn fára, biztos vagyok benne, hogy az akkori 3-10 évesek 90%-a ott ült a képernyő előtt, boldogan, hogy nézheti a Kacsameséket, majd teljesen megdöbbenve, hogy mégis, mi lehet annyira fontos, ami miatt elveszik tőlünk a rajzfilmünket?

Fel lehet ezt fogni persze néhány fiatal nyavalygásának (ahogy teszik is néha idősebbek, amikor erről szóló fórumokon kommentelnek), azonban ez mégis egy fontos magyar médiatörténeti esemény, ami jól elénk tárja az akkori állapotokat,  információáramlást. Akkor szinte minden gyerek a tévé előtt ült, körülöttük a szüleik, akik azonnal értesültek a halálhírről.

Mi történne ma egy ilyen helyzetben? Biztos, hogy a hír ugyanúgy eljutna mindenkihez, akár sokkal gyorsabban is. A különbség, hogy ezek az emberek nem ugyanúgy, ugyanazon a médiumon keresztül tudnák meg a történéseket. Lenne, aki a metrón ülve, a telefonját nyomogatva értesülne az eseményről, más az autóban a rádiót hallgatva, vagy a munkahelyén a különböző hírportálokat frissítgetve, és persze lennének olyanok is, akik az egyik híradóból (a sok közül) tudják meg a halálhírt. Az pedig teljesen biztos, hogy nem a gyerekek lesznek az elsők, akik egyenesen a belügyminisztertől tudják meg, hogy meghalt a miniszterelnök.

Akárki akármit is mond, ez egy generációs élmény, ami egyértelmű kohéziós erővel bír a mai huszonévesek számára. Ezzel egyértelműen le tudjuk mérni, hogy kivel tartozunk egy generációba: a nálunk 5-6 évvel fiatalabbak még nagyon kicsik voltak, az idősebbek pedig akkori kamaszként már nem mesék előtt töltötték a délutánjukat. Ez egy olyan kollektív élmény, ami a mai világban már nem történhet meg: ezerféle csatornából zúdul ránk az információ, mindenki más körülményhez, környezethez kötne egy ilyen hírt.

Bele lehet menni persze tudományos alapokon is, pszichológiát és kulturális emlékezetet is vizsgálva, ahogy azt sokan tették néhány évvel ezelőtt, pl. az az Ex Symposion folyóirat tematikus számot dedikált az eseményeknek.

Néhány éve ugyanis felnőtt az a generáció, aki átélte az eseményeket, és intenzív diskurzus indult a témában. 

Én például indítottam egy Facebook csoportot, Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József! néven, gondolván, talán egy 80-100 ember, főleg az ismerőseim majd csatlakoznak. Ehhez képest mi történt? Csak jöttek és jöttek az emberek, nap végére kétezren lettünk, másnapra hatezren... Az utolsó emlékem szerint 15ezer fiatal volt tagja a csoportnak, amíg a Facebook át nem helyezte és kivette az összes tagot. Hirtelen mindenki erről beszélt, fórumok indultak arról, hogy ki mire emlékszik, és persze rengetegen írták, hogy "Jéé, azt hittem, erre csak én emlékszem!". Több cikk is íródott akkoriban a témában, melynek központja ez a csoport volt. És persze gyakran lehet olyat is olvasni, hogy valaki a mi generációnkat azokkal azonosítja, akik emlékeznek arra, amikor gyerekfejjel megszakították a kedvenc meséjüket. Mi minden össze tud minket kötni...

Sokan és sokat írtak már erről a témáról (ld. néhány link a post végén), és nem hiszem, hogy igazán sok újdonságot jegyeztem most le, de azt gondolom, hogy ha tele van internet Antall Józsefről megemlékező cikkekkel, akkor méltánytalan lenne, ha erről a témáról nem emlékezne meg senki.

Gondoljunk hát a gyerekkorunkra, a legemlékezetesebb Kacsamesékre, a talán utolsó, minket összekötő kollektív élményre és persze, ha szeretne valaki interaktívan megemlékezni a mese megszakításáról, az még mindig megteheti: https://www.facebook.com/groups/139907645404/

----

Korábbi cikkek a témában: http://nol.hu/kult/media/egy_generacio_politikai_eszmelese__vasarnap_fel_6_korul_megszakadt_a_kacsamesek?ref=sso

http://hvg.hu/velemeny/20110121_nyolcvanasok_ertekvesztes_erasmus

http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=jkl-waltdisney_3021

Eleget láttam. A látomás mindenütt előbukkant.
Eleget szereztem. Városok zsongása este és nappal és örökké.
Eleget tapasztaltam. Az élet ítéletei. - Zsongások és Látomások!
Indulás az új érzés és az új zaj felé.

(Arthur Rimbaud)