Szarkasztikus és vicces társadalomkritika péntek délutánra: a Sad and Useless poén-portálon találtam egy színezőt, ami a mai, modern világ felnőttjeinek szól. Kiskutyák és zsiráfok helyett sokak által ismert (és elszenvedett) emberi kapcsolatok és élethelyzetek jelennek meg a színező lapjain.

Az egész valahol szomorú, én mégis hangosan felnevettem a legtöbbnél.

Alább láthatók a kedvenceim, aki kinyomtatja, kiszínezi, lefotózza és elküldi valamelyiket, az ajándékban részesül :D

Olyan, mint az óvoda, csak több piálással.

Rajzold le az embert, akivé felnőttként szerettél volna válni...mielőtt elveszetted az összes reményed és álmod!

Rajzold tele a szobát és csomó jófej baráttal, hogy a magányos srác ne érezze magát ennyire egyedül!

Próbálj meg nem nézni a telefonodra!

ELVISELLEK! Szeretettel, ...-tól ...-nak! 

Kösd össze az "újrahasznosított" ajándékokat az új tulajdonosukkal! Vigyázz, nehogy visszaadd annak, akitől eredetileg kaptad!

Hipszter vagy csöves? Használj színes ceruzákat, hogy a jobb oldali ember "a társadalom számára láthatatlanná" váljon. 

Szabadulj ki a BARÁTSÁG ZÓNÁBÓL!!

Nektek melyik a kedvencetek?

Csodálatos és különleges ruhaterveket fedeztem fel a My Modern Met blogján: Grace Ciao, a 22 éves szingapúri művész az általa megálmodott ruhaterveket virágszirmokkal dobja fel, így olyan színeket és textúrákat kap, amiket festékkel és ceruzával nem tudna elérni. 

Gyönyörűek a ruhatervek, szívesen hordanám bármelyiket, ha ténylegesen elkészülnének, és persze így néznének ki a minták a textilen is, mint a szirmokon. A sárga ruha a kedvencem, de a batikolt hatású rózsaszirmok is nagyon szépek.

Nektek melyik tetszik?

"Egyszer az ura mondott neki valamit, amit ő nem tudott elképzelni: az amputált embereknek továbbra is fáj, zsibbad, viszket a nem létező lábuk. Így érezte magát ő is az ura nélkül: ott érezte maga mellett, pedig már nem volt sehol."

Tegnap elhunyt az egyik kedvenc íróm, Gabriel García Márquez. Kolumbiában született, de élete nagy részét Mexikóban töltötte: a halál is ott érte, 87 évesen. Mivel évek óta betegeskedett, senkit nem ért váratlanul, hogy elment, és mondhatjuk a szokásos klisét, hogy legalább szép, hosszú élete volt. 

Mindig elszomorít, ha meghal egy ismert ember, akinek kedveltem a munkásságát, de vannak néhányan, akiknek a halála még szívszorítóbb, mert igazán közel érzem őket magamhoz. Ilyen volt például Popper Péter: még mindig fáj, hogy egy ilyen jó ember elment közülünk, és soha nem hallottam egyetlen előadását sem élőben, soha nem beszélgettem vele, pedig a könyveivel nagyon sokat adott nekem.

Márquez, azaz Gabo is pontosan ilyen számomra. A Szerelem a kolera idején az egyik legszebb könyv, amit valaha olvastam, és azt hiszem, hogy tinikoromban ennek a regénynek a hatására szerettem bele a latin-amerikai kultúrába - ez a szerelem ma is tart, sőt, egyre erősebb. Olyan színesen, izgalmasan írja le, hogy mi történik a szereplőivel, hogy szabályosan érzem a karibi, dél-amerikai hőséget, és az ottani emberek világába is szívesen belecsöppennék. Mindegyik regénye elsöprő, imádtam a Szerelemről és más démonokrólt vagy az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját is, és persze a Száz év magány sem maradhat ki. Úgy tudott írni szerelemről, szenvedélyről és szenvedésről, mint nagyon kevesen.

Emlékezzünk róla néhány képpel, melyek fontos pillanatokat mutatnak az életéből, és melyeken látszik a tekintetén át sugárzó különleges személyisége.

Márquez gyerekkorában

A fiatal író

1981-ben, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája kritikáit olvasva

1982-ben, a Nobel-díj átvételekor

1983-ban, I. János Károly spanyol királlyal

Latin-amerikai Nobel-díjasok: Márquez és Pablo Neruda chilei költő

Adiós, Gabo!

Képek: El Espectador (http://www.elespectador.com/noticias/cultura/fotos-de-gabo-probablemente-usted-nunca-ha-visto-galeria-487294)

Remekül indult a hét, tegnap két friss, ropogós új zene is kijött, mindkettő két hamarosan megjelenő albumhoz próbál kedvet csinálni. Azt kell, hogy mondjam: sikerrel.

Elizabeth Grant, azaz Lana del Rey új lemezéről, az Ultraviolence-ről ad egy kis ízelítőt a West Coast. Nem találja fel a spanyol viaszt, igazából teljesen olyan a hangulata, mint a korábbi Lana számoknak, de pont ettől jó ez. A Born to Die album a kedvencem volt 2012 elején, tele volt mélységgel és érzelemmel, és bár sokan szidták az énekesnőt, mondván, hogy élőben a hangja egy nulla, mégis hatalmas siker lett az összes szám a lemezről. 

A szintén 2012-es Paradise valahogy nem hozta ezt a színvonalat, számomra kifejezetten unalmas volt, de a West Coastnak köszönhetően nagy várakozással tekintek az új album elébe.

A norvég Röyksopp május 27-én jön ki a Do It Again című lemezzel, melyben aktívan közreműködik a svéd énekesnő, Robyn, ahogy már korábban is tette, például a Girl and the robot-ban. Igazi északi kollaboráció lesz ez, és tegnap óta bele lehet hallgatni a Monuments-be. Nagyon izgalmas szám, eszembe juttatja a régi kedvenc Röyksopp számaimat, a Vision one-t vagy a You don't have a clue-t. Nyáron közös turnéra indulnak, és bár már láttam a Röyksoppot élőben, de kevés dolognak tudnék annyira örülni, mint egy Robynnal közös koncertnek, szóval remélem, eljönnek hozzánk is, a Szigetre mondjuk.

Hallgassátok és élvezzétek a két számot, melyek feldobták az amúgy szürke hétfő hangulatát.

Mindig is imádtam a táncot, nézni is, csinálni is, szinten minden stílus vonz valamiért. A hip-hop és egyéb urban műfajok különösen közel állnak hozzám (ahogy gondolom a legtöbb fiatalhoz), és valamiért sokáig az a kép élt bennem, hogy Magyarországon kicsit elmaradott ez az irányzat. Nyilván nem várható el, hogy ezen a vonalon egy kicsit is hasonlítsunk Amerikához, hiszen nálunk nincs meg az a kulturális háttér. Egy évet éltem viszont Hollandiában, ahol irigykedve néztem, hogy mennyire komolyan, aktívan élnek az utcai táncok: minden városban komoly táncstúdiók vannak, rendszeres táncos bulik, ahol nem csak jobbra-balra lépegetés van, mint egy átlag budapesti klubban, és persze folyton hallottam a híreket, hogy micsoda események, workshopok, jam-ek és párbajok vannak Amszterdamban, Hágában vagy Rotterdamban. Ott tanultam meg, hogy nem csak hip-hop és break létezik, hanem csomó izgalmas stílus van: house, popping, locking és még sorolhatnánk. Rossz volt ezután hazajönni, hiszen abban a hitben éltem, hogy Budapesten csak new style-os, kommerciális táncsulik vannak, ahol megtanítanak ugyan egy-egy koreográfiára, de a stílusok lényegét, alapjait nem adják át.

Hát, óriásit tévedtem. Nem kerestem eléggé, és akkor még nem jutott el hozzám a hír, hogy vannak olyan lelkes táncosok, akiknek köszönhetően a hazai urban tánc-szcéna igenis egy élő, fejlődő dolog. Fontos szerepet tölt be ezen a téren az Urban Dance Hungary, akik nem csak táncórákat tartanak a már fent említett stílusokban is, hanem platformot adnak a táncosoknak és az érdeklődőknek, hogy találkozzanak, ismerkedjenek, egymástól tanuljanak, versenyezzenek, és persze bulizzanak. Évente több rendezvényük van, és egy különösen izgalmas pont ma kezdődik: az Urban Jam nemzetközi táncpárbaj és konferencia, ami április 11. és 13. között zajlik a Bakelit Multi Art Centerben. Ez nem csak a táncról szól, hanem mindenről szó lesz, ami a hiphop kultúrába tartozik:

"Ha a hiphop kultúra ápolására tett kísérletünk pozitív fogadtatásban részesül, az idei konferencia hagyományteremtő lehet, évről évre egyre komolyabb programmal és meghívottakkal, ráirányítva egyúttal a nemzetközi figyelmet a kiváló magyar táncosokra" – jelöli ki célját a rendezvény szellemi atyja, Szederkényi Zsolt "Papi", '97 óta a szcéna aktív tagja, 2007 óta az Urban Dance Hungary tánccsapat vezetője.

Pénteken, azaz ma 17:00-kor egy nemzetközi konferenciával kezdődik az esemény. Helyükre kerülnek fontos helyszínek, stílusok és mérföldkövek, a fogalmak tisztázásán túl pedig jó hangulatú eszmecserékre és némi nosztalgiára is számítani lehet. Szintén ezen a napon lesz egy fotókiállítás, ami az idén 30 éves magyar break-et mutatja be, Semperger András fényképein (Fun fact: tudtátok, hogy a breaktánc hazai meghonosítója nem más, mint Fenyő Miklós?)

Szombaton a rendezvény leglátványosabb programja lesz: egy nemzetközi táncpárbaj különböző stílusokban. Itt nem előre betanult koreográfiákkal állnak ki egymással szemben a táncosok, hanem igazi freestyle lesz: a versenyzőknek a dj által játszott zenére kell improvizálniuk. Idén először nemzetközi szakmai zsűri fogja elbírálni a 10 országból jelentkező táncosokat, valamint külön felkérésekre külföldről érkező ún. "battle guest"-ek szereplése is csavar egyet a párbajok megszokott menetén. 

A párbajokkal egyidőben Karcosok Klubja scratch workshop várja a kezdő és haladó turntablisteket, Dugo és Q-Cee mesterek vezetésében.

Akinek még a szombati buli után marad energiája, az vasárnap külföldi tanárok által tartott táncos workshopokon vehet részt. Elég színes a kínálat: lesz break, waacking, popping, locking, hiphop, house és new style hustle. A workshopokra érdemes előre jelentkezni, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a párbajokra is ajánlott jegyet venni előre, még a közönségnek is.

Aki tehát egy különleges, nagyszabású hétvégén szeretne részt venni, akár aktív táncosként, akár passzív befogadóként, az mindenképp látogasson el az Urban Jam valamelyik napjára, akár még a mai megnyitóra is odaérhettek!

Facebook esemény és további részletek: https://www.facebook.com/events/633414633348548/

A képeket aliYo készítette az Urban Dance Hungary által szervezett UD Winter Campen. Erről íme egy videó, ami biztos kedvet csinál az Urban Jam-hez:)

Április 11. van, a költészet napja, József Attila születésének 109. évfordulója. Ha nem is lapozgattok ma versesköteteket, azért a monitoron, vagy az okostelefonotokon olvassatok el egy klasszikust, vagy egy kortárs verset... Vagy legalább versfeldolgozást hallgassatok.

Ha nincs kedvetek keresgélni, vagy nem jön az ötlet, akkor íme egy gyors válogatás a kedvenc feldolgozásaimból, és egy vers leírva a végén. 

Radnóti Miklós: Bájoló (Szabó Balázs Bandája)

József Attila: Óh szív! nyugodj! (Ágnes Vanilla)

 Pilinszky János: Egyenes labirintus (Yonderboi)

És egy vers leírva, zene nélkül:

Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

Gyerekkoromban egyik rokonunknál,

a megözvegyült, flanelinges erdész

szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt

magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra.

Tele volt belső rekeszekkel,

amitől titokzatosnak, céltalannak

tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán

az üres galambdúc.

Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal,

és mivel évek óta nem járt, azt hittem, méltóságát

a mozdulatlan mutatók adják. Szüleimnek

karórájuk volt, idejük soha.

Vágyni kezdtem távoli időmbe, odaátra,

ahol majd lesz saját

állóórám, amelynek mutatóihoz

nem nyúlhat senki.

Ne húzd az időt - figyelmeztettek mindig induláskor.

Unatkoztam. Egy vadászalbumot nézegettem a földön,

nyulak és őzek tágra nyílt szemét.

Húzni az időt nem olyan egyszerű.

Évek telnek, míg megtanulod, hogy kell

becserkészni és mögéje kerülni.

Húzom az időt, át az életem

árnyas rengetegén: a lába összekötve,

húzom magam után, elejtve vonszolom,

mint egy szánkót, a holt időt.

Kérdezik: mi az a zsinór ott a képen?

Mi van a kötél végén, ami túllóg

a láthatón? Semmi, válaszolom,

és néha megkérdik, ki az, aki húzza.

Az én vagyok, felelem ilyenkor,

én vagyok öregen.

Ki ne fuss az időből - mondogatták,

nem lesz nyelvvizsgád, házad, gyereked,

lekésed az utolsó buszt, a legnagyobb szerelmet,

nem lehetsz balett-táncos, nem lehetsz fiatal anya,

öreg anya se lehetsz, nem szaladhatsz

mezítláb ennyi ember közt át az életeden,

nézz a lábadra, már megint az a

gyerekkori szandál van rajtad, lóg a csatja, 

szaladj gyorsan a többiek után!

Futottam, mint a nyulak, mint az őzek,

tágra nyílt szemmel, lüktető

bordákkal, émelyegve, álmodott és

váltott cipőkben, folyton lemaradva,

botladozva a kép sarka felé,

aztán felnéztem, már sötét volt

és az időből egyszer csak kiértem.

Ismeritek a The Carbonfoolst? És láttátok már az új klipjüket?

Egyértelmű, hogy ők az egyik legjobb mai magyar zenekar, populáris és fülbemászó dalokkal, amik mögött mégis van tartalom, gondolatok, érzések. Az érzelmes számaik egészen mélyre hatolnak, a gyorsakra pedig muszáj bulizni vagy ugrálni. Kevés hazai együttesre jellemző az annyira igényes zenei világ, mint az övék, az angol szövegek miatt tökéletesen eladhatók külföldön, nem véletlen, most vannak túl az első Európai turnéjukon: Amszterdamban, Berlinben, Edinburgh-ben léptek fel, Londonban pedig négy koncertet adtak. Sajnos emiatt nem sok fellépésük volt mostanában itthon, de a tavasz érkezésével ők is beindultak: megjelent legújabb klipjük, a Closer, melynek képi világa tökéletesen illeszkedik a zene hangulatához. A dal élőben először április 10-én fog felhangozni a  felújított Akváriumban. A jegyek sajnos hamar elfogytak, de egyre több koncert időpontot hirdet meg a csapat, szóval végre megint élvezhetjük az izgalmas dallamokat, és persze a modellből lett énekes, Fehér Balázs látványát hangját.

Itt egy régebbi, klip nélküli szám tőlük Nektek, 10-én pedig találkozunk a koncerten ;)

Vannak olyan könyvek, amiket magamtól biztos nem vennék meg. Nem azért, mert bármiféle konkrét előítéletem van, csak egyszerűen annyi könyv van, amit még nem olvastam, és amire vágyom, hogy a közepes szintű érdeklődést keltő könyveket kénytelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Remek lehetőség a Karácsony-névnap-szülinap szentháromság (amik nekem közel esnek egymáshoz), hiszen ilyenkor olyan könyveket is kaphatok, amiknek valamiért el kell hozzám jutniuk, és mivel ajándék, ezért nincs más választásom, "kénytelen vagyok" elolvasni őket.

Ilyen könyv volt számomra a Katarina Mazettitől A Pasi a szomszéd sír mellől is. A borítón egy nagy tehén bámul rám, körülötte szívecskék, traktorok, és egy sor, mely elbűvölő love story-ként aposztrofálja a könyvet. Itt lehet, hogy mégis az előítélet irányítana egy másik irományhoz, ha a boltban látnám ezt kiadványt...

Szerencsére névnapomra megkaptam Katarina Mazetti Családi sírbolt című könyvét, ami a tehenes borítójú Pasi a szomszéd sír mellől folytatása, így nem volt más választásom: ahhoz, hogy eleget tegyek az ajándékozotti kötelezettségemnek, meg kellett vennem az első részt is. És milyen jól tettem!

Alapvetően a kicsit mélyebb tartalmú könyveket, nehezebb olvasmányokat szeretem, amik komolyan elgondolkodtatnak és megfognak, de néha szüksége van az embernek egy kis könnyedségre. Jó példa erre, hogy kamaszkoromban kétszer is próbáltam kivégezni a Bűn és bűnhődést egy balatoni nyaralás alatt, a strandon napozva, miközben gyerekek csiviteltek körülöttem. Mondanom sem kell, nem volt sikeres vállalkozás. Soha nem olvasnék viszont tipikus női lektűrt, gondolok itt a metróaluljáróban reklámozott, Nők Lapja írók által jegyzett romantikus utazós regényekre, és az igazi női bestsellerekre (Szürke ötven árnyalata többek között). Nehéz megtalálni tehát azt, ami szórakoztat, ideális olvasmány utazáskor, nyaraláskor, vagy csak akkor, ha valami könnyű vidámságra vágyunk. Katarina Mazetti könyvei pont ilyenek.

Szerelmes történetnek is mondhatnánk, de az alapszituáció egészen abszurd: Désirée, a nemrég megözvegyült svéd könyvtárosnő a temetőben megismerkedik a szülei sírját ápoló Bennyvel, aki gazdaként dolgozik. Nem egy tipikus női regény alaphelyzet, az biztos. A különbség óriási köztük: Désirée művelt, olvasott, és egyszerű belvárosi lakásban él, Benny pedig a hét minden napján hajnali hattól a tehenekkel foglalkozik, szórakozásként maximum a gazdasági szaklapokat futja át, vagy egyszerű falusi szomszédait látogatja meg. A két főszereplőben semmi közös nincs, de mégis elindul köztük valami: a szikra, a fizikai vonzódás, melyből érzelmi, lelki kötődés alakul ki.

A regény Benny és Désirée szemszögéből, első szám első személyben írja le a történéseket, fejezetenként váltogatva az elbeszélőt. A szerző írásmódja nagyon szórakoztató, igazán viccesen és ironikusan írja le a kékharisnya nő és a parasztgazda gondolatait, konfliktusait, mindezt úgy, hogy az olvasó tényleg a szívébe zárja őket, izgul értük. Én főleg Benny-t szerettem meg nagyon. Alig bírtam letenni a könyvet, és szerintem sokan furán nézhettek rám a buszon, ahogy széles mosollyal olvastam egyes fejezeteket.

Konfliktusokból sincs hiány, mely nem csak a szereplők eltérő személyiségéből fakad, hanem szomszédaik, barátaik, kollégáik történeteiből is. Désirée barátnője, Marta története egészen szívszorító, kicsit fejbe is vágja az embert a főszereplők évődéseinek olvasása közben egy mélyebb tragédia.

Bár ahogy írtam, ez egy laza kis olvasmány, azért mégis sikerült elgondolkodtatnia, hiszen sok olyan kérdést felvet, ami az olvasót is foglalkoztathatja: mitől lesz valaki az ember másik fele, élete párja; mitől jó egy párkapcsolat; mit kell és mit szabad feláldozni a szerelemért; mennyit kell feláldozni saját magunkból, a saját énünkből a másikért és persze, hogy a szerelem felül tud-e kerekedni olyan dolgokon, mint a külvilág és a személyes különbségek. Ezt persze nem olyan szinten teszi, mint mondjuk Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségében, de pont az a jó Mazetti könyveiben, hogy míg az ember szórakozik és nevet, mégis elindulnak a fejében gondolatok a világról, a saját életéről, és szerintem innen lehet tudni, hogy egy könyv jó-e, annak ellenére, hogy magasirodalomról beszélünk-e vagy sem.

A második részről (Családi sírbolt) nem írok részletesebben, mert akkor túl sokat lelőnék az első könyv végéről, de a szereplők maradnak, csak magasabb szintre helyezik kapcsolatukat, mi pedig jobban megismerhetjük a svéd vidéket, az ott élőket és a falusi életet. Természetesen a második rész is ugyanolyan letehetetlen, mint az első.

Aki tehát szeretne kikapcsolódni egy jó könyv társaságában, annak meleg szívvel ajánlom Katarina Mazetti írásait. A színházkedvelőknek pedig jó hír, hogy színdarab és készült a Pasi a szomszéd sír mellől-ből, melyet a Rózsavölgyi Szalonban Für Anikó és Schneider Zoltán főszereplésével játszanak.